A sztori annyi kérdőjelet hagy maga után, hogy nem tudom, hogy egy burleszkbe, vagy egy újabb Ocean’s 11 részbe csöppentem.

A hír:

A budapesti rendőrök vádemelési javaslattal zárták annak a brit állampolgárnak az ügyét, aki egy külföldi cég nevében, úgy értékesített négy belvárosi lakást, hogy a vételárnak egy jelentős részével sajátjaként rendelkezett, írja a rendőrség.

A nyomozás adatai szerint egy angol ingatlanforgalmazással foglalkozó cég ügyvezetője szóban meghatalmazta a 46 éves brit állampolgárt a cég tulajdonában lévő ingatlanok értékesítésével, valamint bérbeadásával. A két fél megállapodása szerint az ingatlanok adásvétele, vagy bérbeadása megkötése előtt a férfinak tájékoztatnia kellett az ügyvezetőt, akinek a hozzájárulásával köthette meg az üzletet.

A brit állampolgár ennek ellenére 2015. október 30-a és december 16-a között négy, nagy értékű belvárosi ingatlant értékesített úgy, hogy nem kérte az ügyvezető hozzájárulását. A cég a budapesti ingatlanok vételárának, csak egy részét kapta meg, és a férfi a fennmaradó 227 millió forinttal sajátjaként rendelkezett.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztályának nyomozói a férfit 2016. november 29-én gyanúsítottként hallgatták ki. A rendőrök a sikkasztás bűntett miatt indított nyomozást a napokban befejezték és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldték az illetékes ügyészség részére.  forrás: index

Itt semmi nem stimmel. Ki volt az adásvételt szerkesztő ügyvéd és hogy mehetett ebbe bele, hogy került egy szóban meghatalmazotthoz 227 millió Ft, hogy lehetett eladni a tulajdonos tudta nélkül és ki volt az, aki ilyen feltételek mellett megvette. Ebben a sztoriban gyakorlatilag mindenki balfék, ügyvéd, tulaj,vevő,ingatlanos. VAGY! Valami olyan rafinált lopásról van szó, ami azt is übereli, amikor egy faszi eladta a Rákoczi utat egészen a Blahától a Keletiig.