10 + 1 dolog mielőtt ingatlanozni kezdesz!

1,  Nincs folyamatos bevétel! Bárki bármit is mond, folyamatos bevételre itt nem számíthatsz, persze lehet annyit keresni, hogy nem is számít, hogy az egyik hónapban alig keresed meg egy turbó rágó árát, a másikban pedig egy flottányi dácsiát tudnál venni. A termékek egyediségéből kifolyólag, azaz hogy minden ingatlan más és más, más kipörgési idővel kell számolni, így ha az első hónapban megkerested Matolcsy Gyuri éves fizetését, akkor ne vegyél belőle 40.000 kerti törpét a házatok hátamögé, amolyan szittya agyaghadseregként, mert lehet hogy a következő 2-3 hónapban semmilyen bevételed nem fog befolyni. Persze ez az idő múlásával jobb lesz, de érdemes erre felkészülnöd.

2,  Az elején alig keresel valamit. Sőt lehetséges, hogy az első évben sem. Ismertem olyan kollégát, aki 1 évig próbált eladni sikertelenül, majd az egy év leteltével összeállt benne a képlet és mindent eladott, ami a keze ügyébe került. Persze ez egy extrém eset, de általában a 3- 6 hónapon belüli eladás a szerencsén és a segítségeden múlik (irodavezető, kollégák stb).

3,   10 próbálkozóból 1 lesz ingatlanos, igazán jól kereső pedig 100-ból 1. Amikor nagyobb irodánál dolgoztam, fél év környékén volt névadó ünnepség, mert addig értelmetlen volt megtanulni bárkinek is a nevét. Volt aki első hét után eltűnt, valaki 1 hónap után, de előtte telebrunyálta az ügyfélfogadóban lévő leándereket, amolyan mementóként, hogy így jár minden leánder aki rossz irodába születik. Szóval nagy lére, pompára, sl mercire ne számíts. Persze minden rajtad múlik, ha szorgalmas vagy és motivált, akkor van esélyed! De a “nincs jobb és megpróbálom hátha”, tuti bukó!

(more…)