Yul Brynner, aki tízezreket szoktatott le a dohányzásról

1985 telén egy sokkoló TV reklám rázta meg amerikát, a pár nappal azelőtt elhunyt filmcsillag, Yul Brynner főszereplésével. A 65 évet élt színészt leginkább a 7 mesterlövész kopasz jó fiújaként ismerhetjük, de a legmeghatározóbb alakítása, a The King and I-ban, azaz az Anna és a sziámi király-ban, maga a sziámi király szerepe volt, amiért Oscar díjat is kapott 1957-ben. Érdekesség, hogy ennek a filmnek a kedvéért borotválta le haját, ami később védjegyévé vált és a film kapcsán Hollywoodban mindenki csak a King becenéven illette.

Szóval 1983-ban, közvetlenül négyezredik színpadi alakítása előtt, amelyben a sziámi királyt alakította, érezte először, hogy hangszálaival valami nincs rendben. A későbbi orvosi diagnózis, operálhatatlan tüdőrákot mutatott ki. Az akkor 63 éves Brynner elmondása alapján, 12 éves korától, napi 3 doboz cigarettát szívott el. Természetesen a hivatásának élő “Király” fellépéseiről nem mondott le, mindaddig míg a sugár kezelés mellékhatásai lehetlenné nem tették éneklését. 1985-ben azzal a tudattal, hogy haldoklik, interjút adott a Jó reggelt Amerika TV shownak, ahol a dohányzás ellen szólalt fel és megemlítette, hogy a rákellenes alapítvánnyal egy dohányzás ellenes reklámot szeretnének készíteni. Majd közvetlenül ebből az interjúból vágták ki azt a 30 másodpercet, ami sok ezer amerikai életét mentette meg. Yul Brynner 1985 október 10.-én halt meg, pár nappal később az összes vezető TV csatorna ezt a reklámot sugározta:

 

“egy egyszerű reklám ami annyit mond: Én már meghaltam! Te ne dohányozz! Bármit is csinálj, csak ne dohányozz!”

“Now that I’m gone, I tell you: Don’t smoke. Whatever you do, just don’t smoke. If I could take back that smoking, we wouldn’t be talking about any cancer. I’m convinced of that.”

By | 2016-10-19T00:03:14+00:00 May 11th, 2015|Categories: Miegymás|Tags: , , , , , |