Az elmúlt háromnegyed évben a cég duplájára emelte az egy hirdetési helyre eső előfizetési díját, ami a szakmán belül sokaknak nem tetszik. 

Páran aláírásgyűjtésbe kezdtek, páran az előfizetésük lemondását fontolgatják, de a legtöbben pókerarccal nyugtázták a tényt és a hirdetési piacot uraló cég döntését gond nélkül elfogadták. 

De nézzük százalékpontokban, mi történt az elmúlt 3 évben. Az ábrán a budapesti negyedéves előfizetés árváltozását lehet látni, teljes előfizetésre, illetve hirdetési helyre levetítve. A két görbe az 50-ről 30-ra csökkentett portfólió méretnél vált el egymástól.

Az hogy ez mennyire indokolt, vagy helytelen áramelés, vagy hogy mennyire élnek vissza a piacvezető szerepükkel, ennek a cikknek nem célja eldönteni, mivel csak szubjektív dolgokat tudnék ezzel kapcsolatban írni. 

Inkább a kollégák reakciójával foglalkoznék és a com kommunikációjával, ami nagyrészt nem is létezik. Kezdjük az elsővel!

Egy áremeléssel kapcsolatos kollektív lelkiállapotot nehéz, vagy éppen lehetetlen felmérni, hiszen ki az, aki bármiért is szeret többet fizetni, mint az előző héten. Ebből adódik, hogy az elégedetlen hangok azok, amik nagyrészt felcsendültek az áremeléssel kapcsolatban. 

Két dolgot érdemes kívülállóknak ezzel kapcsolatban megemlítenem, hogy a fenti táblázat egy magánzó díjait tartalmazza, egy-egy irodánál ezek több százezres tételek, vagy akár milliósra is rúghatnak, illetve az általános portfóliókkal dolgozók iszonyat pénzeket locsolnak el kiemelésekre, hogy egymást túllicitálják, így a százalékpontokat nyugodtan lehet arányában rávetíteni ezekre a kiadásokra.

A leírtak alapján látszik, hogy mindenkit más arányban nyomnak a plusz kiadások és pont ezért más értelmezési tartományban kerülnek kapcsolatba az áremeléssel.

Az hogy ki hogyan dolgozik, az a maga döntése, hogy egy hatalmas általános portfóliót görget maga előtt, viszonylag alacsony értékesítési rátával, vagy egy kizárólagos szerződésekkel teli portfóliót értékesít 80-90%-os rátával. Kinek mihez van affinitása, mi az ami bevált, mi az ami még a komfortzónáján belül található, vagy éppen ellenkezőleg, kitör a maga kereteiből és próbál több energiát beletolni az értékesítésbe, szóval azért, mert máshogy csinálja mint én, vagy amit én teljesen alátámasztottnak és ésszerűnek vélek, azért nem fogok senkit lehülyézni.

És itt jön az elégetlenekedők mellett felcsendülő másik hang. A “ne tessék szarnak lenni” megfogalmazások. Avagy, ha sokallod, annak ellenére, hogy rongyosra keresed magadat, akkor szar vagy, ha pedig ingatlanozol és nem keresed magadat rongyosra és megterhelő kifizetned és azért elégedetlenkedsz, akkor megint csak szar vagy. 

Ne tessék belepofázni mások elégedetlenekedésébe. Ez olyan, mintha a kasszánál meglepődő, kevésbé szerencsés sorsú honfitársunkat elküldenénk a picsába, hogy egy szaros banánon húzza a száját, majd még életmód tanácsokkal is ellátjuk, hogy ráébredjen eddigi önmaga hiábavalóságára.

Sok mindent ezzel nem lehet elérni. Csak annyit, hogy 10 méteres körzetben sikerül a legnagyobb seggfej díjat instant megnyerni. Mondjuk ez is valami.

A másik a com kommunikációja. Ami nincs. Jönnek néha mélek, van egy emberarcuk, aki jópofákat kommentel szakmai fórumokon és itt kifingott a történet. Jó persze ott van az, hogy senki más sem kommunikál, se a jófogás, se az otthontérkép és ráadásul a com piaci helyzetéből adódóan nincs is rászorulva, hogy simogassa a közvetítők lelkét, de sokat javítana a PR-jukon. 

És végezetül, mielőtt a hipokrita billogot valaki rám sütné! Én is a pókerarccal tovább caplatók táborát erősítem, mert amíg ezt a cikket megírtam, nagyjából megkerestem a negyedéves előfizetés díját. De nem is az áremelés ellen emeltem fel a hangomat, bár azt korábban leírtam, hogy az mindenkinek szubjektív érzékelésétől függ, hogy mit tart soknak, hanem a leszarozás ellen. Szóval ahogy a Dutyi Diliben mondta Richard Pryor: Csak semmi szarság, mer’ azt rühellem!