Mindig van jobb és mindig van nehezebb. Ezt csak azért írtam ide, mert múltkor már írtam egy bejegyzést életem egyik legkeményebb eladásával kapcsolatban, ami utólag eltörpül a most leírthoz képest. Remélem nem csak kollégák számára lesz érdekes, de mások is tudnak majd tapasztalatot gyűjteni belőle. Amit talán már most kiemelnék, hogy ez a történet az egyik tökéletes példája annak, hogy a sokak által „hirdető-robot”-nak titulált melónál, mennyivel többről van szó.
Ha végig olvasod, biztos fel fog merülni az a kérdés, hogy minek vállaltam el az ügyet, ha ennyi sebből vérzett? A válasz egyszerű, mindig az ilyen bonyolult dolgok megoldásánál lehet látni a rendszer működését és ezekből lehet a legjobban tanulni, de fontos indíték volt az is, hogy a tulajdonosok gyerekkori barátaim.
1, A kiindulópont
Kezdjük az elején, és nézzük meg, hogy mi volt a kiindulópont, ami későbbiek folyamán csak bonyolultabb lett. Az egyszerűség kedvéért rajzoltam hozzá két ábrát.
Itt az első képen jól látható az eladás tárgyát képező piros vonalakkal satírozott felső telek, amin egy családi ház áll, illetve az alsó szomszédságában másik két ház, ezeket is jól elkülöníthető színekkel rajzoltam, illetve nyilakkal jeleztem a telkek bejártát. A bibi ott kezdődött, hogy telekkönyvileg a felrajzolt vonalakból semmi nem stimmelt.
A valóság sajnos igen kegyetlen és zord volt. A három ház két darab, minden megosztási megállapodást nélkülöző telken feküdt. A miértre egyszerű volt a válasz, réges régen egyetlen családé volt a terület és a “gyerekek legyenek közel a fészekhez” alapon, a szülők mellé építkeztek. Mivel ez az elgondolás nagyjából 40 évvel ezelőtt pattant ki, a tulajdoni hányadok az idő múlásával darabolódtak.
Az első ábrán látható pirossal jelzett, az eladás tárgyát képező ingatlan, öröklés útján került a két megbízómhoz, mivel sajnos az édesapjuk elhunyt, az elhalálozott felesége, azaz a megbízók édesanyja, özvegyi haszonélvezeti jogot kapott. Szerencsére mind a három fél egyöntetűen el szerették volna adni az ingatlanukat, viszont önálló ingatlanról nem beszélhettünk, csak tulajdoni hányadokról.
De hogy még jobban bonyolítsam az ügyet! A pirossal jelzett telekrész, csak a tulajdonostársak közötti megállapodás szerinti telekhatárokat jelöli, amiből a földhivatalnál semmit nem láttak. A megbízóimnak tulajdonjoga kizárólag a kettes ábrán látható telekben volt, viszont jóval nagyobb, mint ahol az egyes ábrán a piros vonal metszi. Ettől függetlenül, az egyes telken lévő előkertet használták és ezt is szerették volna értékesíteni, mert a házhoz vezető út is itt vezetett, itt volt egyedüli akadálymentes(értsd nem kell más ablaka alatt elmenni) kijárás a képen jelzett függőleges utcára és az sem elhanyagolható, hogy a műhelyként üzemelő három beállós garázs is csak onnan volt megközelíthető.
Tehát ahhoz hogy eladjuk a pirossal jelzett területet, egy cserére is szükség volt. A telekhatárokkal kapcsolatban és hogy a megbízóimat mi illeti, abban minden tulajdonostárs egyetértett. Azért lehet nekem is néha mázlim. De hogy tovább tudjunk menni:
Következzen a többi tulajdonostárs, azaz a fennmaradó két alsó családi ház tulajdonosai.
A 2. ábrán jól látható, hogy az eladás tárgyát képező családi ház egy telken fekszik, egy kisebb ingatlannal(bal alsó sarok) és a pirossal jelzett terület egy része az egyes telek felső részébe nyúlik bele.
Egy kis előtörténet, hogy a kialakult tulajdoni hányadok tiszták legyenek.
A bal alsó sarokban lévő családi ház volt eredetileg a szülői ház, a megbízóim nagyszülei ott éltek halálukig. Két gyermekük született, egy fiú és egy lány, a fiú gyermek(megbízóim édesapja) építette a fenti ingatlant, a lány gyermek (megbízóim nagynénje) pedig a férjével közösen építették a jobb alsó sarokban feltüntetett családi házat.
Természetesen senki nem papírozott le semmit, amiből számos probléma adódott.
Telekkönyvileg, a kettes telek a két megbízóm és a nagynénjük birtokában volt, valamint az édesanyjuk özvegyi haszonélvezeti jogával volt terhelt. Az egyes telek pedig kizárólag a nagynénié.
A valóságban az egyes telket egy telekkönyvileg be nem jegyzet tulajdonjog is terhelte, ugyanis az említett nagynéni és férje időközben elváltak, a bíróság pedig a házastársnak ítélte az ingatlan 45%-át, mivel anno együtt építkeztek. Nyilván a bíróság figyelembe vette, hogy a telket a feleség szülei adták, így lett a 45-55%-os arány megítélve. Az akkori ügyvéd ráaludt a reggeli kakaójára, vagy amnéziában szenvedhetett, mert a bírósági ítélet után nem vezették át a határozatot. Csak lógott a levegőben. Szóval ezt is rendezni kellett. Nem beszélve a családon belüli ellentétekről. És a bürokráciáról.
Mielőtt tovább mennénk! Most hogy nagyjából látjuk a tulajdonjogi viszonyokat, azt mindenképpen tisztáznám, hogy az elsődleges célunk az volt, hogy az 1. ábrán is jelzett és a gyakorlatban is így használt telekhatárok alapján adjuk el az ingatlant.
Az alapötlet az volt hogy telekcserével 3 különálló helyrajzi számú ingatlant hoznánk létre, ami önmagában halott terve volt, mivel a helyi rendezési tervben 700 nm-nél kisebb telekterületet nem lehet létrehozni, így maradtunk az összevonásnál és az albetétesítésnél. Ez később több sebből is vérzett, de nem lövök le minden poént.
Az eladás megkezdése! A történet valamikor 2014 környékén kezdődött el, akkor még az ingatlanbummból nem sokat lehetett érezni, így úgy voltam vele, hogy az akkor még éppen zajló hagyatékira fölösleges várni, az értékesítést kezdjük el és az akkori piacra jellemzően negyed év, fél év alatt megtaláljuk a vevőnket. Nyilván mindenkit tájékoztattam, hogy ez nem egy egyszerű sztori, akit komolyabban érdeklődtek, azoknak részletekbe menően elmagyaráztam a rendezés folyamatait.
A hagyatéki lezajlott. Nincs vevő, nem sietünk. A két megbízómmal az elején átvettük, hogy valószínűleg hogy fog végbe menni a teljes folyamat az adásvételig, a telekrendezés egyébként akkor még nem az én feladatom volt, hanem egy családbarát ügyvédé, akivel aztán közös erővel tettük rendbe a folyamatokat. A rendezéssel kapcsolatban már akkor is több variáció lógott a levegőben, ami utólag talán azért kellett volna aggasztónak lennie, mert a több megoldás lebegtetése annyit tesz, hogy még nem tudjuk melyik fog működni, azaz még egyik irányba sem indultunk el. Persze nem volt sürgető a történet, hiszen mint fentebb említettem még vevőnk sem volt.
Csökkentettük az árat 5%-kal, és a magyarországi piac is elkezdett élénkülni. Ahogy az ingatlanra jelentkezők száma nőtt úgy láttam egyre indokoltabbnak a telekrendezés megkezdését. A gondok kezdenek sűrűsödni. A rendezéssel kapcsolatban az özvegyi jog egyszerű történet volt, mert a megbízóim édesanyja, a könnyebb ügyintézés érdekében lemondott róla. Persze ez sem ment olyan egyszerűen, de mindent a maga idejében.
Megvan a vevő! A hosszadalmas ügyintézés miatt, sok ügyfél kiesett, mert 2-3 hónapos határidőkről beszéltünk már akkor is, így ebben az esetben, ami sokszor akadály, itt nem volt az, azaz nem jelentett problémát, hogy a vevőnek is el kellett adni a saját ingatlanát, ahhoz hogy a miénket megvehesse. Ez alapvetően nem egy szerencsés húzás szokott lenni, de volt időnk bőven és a rendezéssel sem jutottunk előrébb.
A vevőn is segítenem kell. Egy négy gyermekes család volt, akik egy olcsóbb ingatlant próbáltak eladni. Az ingatlan zajos volt és a srácok pedig elég hiperaktívak ahhoz, hogy a rabiátus vásárlók azonnal kiforduljanak. Túl voltak 30-40 érdeklődőn, ami elég nagy hibákat jelzett az ingatlanukkal kapcsolatban, de az mindenképpen jó adatnak számított, hogy hetente 4-5 érdeklődő nézte meg. Persze boldog boldogtalant beengedtek. Nagyon nem akartam belefolyni, elmondtam nekik mire figyeljenek jobban oda, és ha lejár a hirdetési szerződésük én ingyen meghirdetem nekik, hiszen közös a célunk. Természetesen az ingatlant nem vettem vissza a piacról, hiszen vétel szándék aláírása még nem történt meg.
A rendezés elkezdődött. A bürokrácia útvesztői. A vevőjelöltek ingatlaneladásának az adataiból sejteni lehetett, hogy az ő házuk értékesítése 1-2 hónapon belül meg fog valósulni, így megfelelő likvid tőkével fognak rendelkezni egy adásvételhez. Ez volt az elsődleges motiváció, hogy a rendezési folyamatot teljes mértékben átvegyem, mert az addigra eltelt 5-6 hónapban érdemi előrelépés nem történt. Az első lépésem az volt, hogy kiderítettem milyen verziókban lehet gondolkozni. Az eladás szempontjából a legideálisabb a már említett 3 külön telek létrehozása, de sajnos ez a helyi építési szabályzat nem tette lehetővé, így a második legideálisabb verziót irányoztuk meg: a telekegyesítést és az albetétesítést, avagy társasházzá alapítást. A társasházzá alapításnak az átlagember pénztárcájához mérten relatíve borsos költségei vannak, hiszen a földmérő és a szerződést megszerkesztő ügyvéd sem dolgozik ingyen, így úgy gondoltam, hogy pénztárca kímélő fázisba kapcsolok, és hogy ne fölöslegesen adják ki a tulajdonosok a pénzt körbejárom az engedélyezés folyamatát.
Első utam az adott település önkormányzatához vezetett, ahol egy szakügyintézővel való beszélgetés után, sokkal okosabb lettem, de semmilyen kétséget nem oszlatott el. Ami kiderült, az az , hogy már eleve a kettes számmal jelzett telekre felhúzott két ház a sem szabályos és, ha most kérnék rá az építési engedélyt semmi esély nem lenne rá, hogy megkapják, viszont ennek a rendezésére való törekvés, azaz a szabályosság irányába való elmozdulás miatt valószínű hogy a földhivatal rábólint az albetétesítésre és az azt megelőző telekegyesítésre.
Mivel a valószínű egy lehelettel sem több mint egy talán, így erre még mindig nem szívesen fizettettem volna meg több százezret a tulajdonosokkal, így a következő utam a járási földhivatalhoz vezetett, akik elvileg rábólintanak a teljes ügyletre, ami mint később kiderült féligazság. Az egyesítést ők hagyják jóvá, de ők csak mint alaphatóság működnek, a tényleges szakhatóság az adott önkormányzat. Tehát a pecsétet ők nyomják rá, de az önkormányzat mondja meg, hogy rányomhatják e. A dolog pikantériája, hogy a településnek bürokrácia csökkentés jegyében, építési hatósága nem volt, így az amúgy is végletekig terhelt jegyző, akire rányomták ezt a feladatot is.
Egy összevonás lépései:
- földmérővel vázrajzot elkészítettem
- beadom záradékolásra az érdi önkormányzathoz
- érdi önkormányzat- lezáradékolja
- beadom a földmérésre-jogerősítésre- átvezetésre
- érdi földhivatal kikéri a szakhatósági véleményt (csak itt derülne ki, hogy nem megfelelő adalék van a palacsintában)
- az adott szakhatóság dönt az üggyel kapcsolatban (tb önkormányzat azaz a törökbálinti jegyző)
- jogerőre lépés után ingatlannyilvántartásba kell felvezettetni
Nyilván nem hagytam annyiban, így visszamentem az önkormányzathoz, és időpontot egyeztettem a jegyzővel, természetesen a nyári szünet miatt ez 3 héttel később tudott megtörténni. A találkozót végül egyik asszisztensével sikerült összehozni, akitől megtudtam, hogy a földhivatalnak ugyan a jegyző állítja ki a szakhatósági véleményt, de valójában ő is csak rányomja a pecsétet, a valóságban erre a főépítész és asszisztense bólint rá.
Itt megjegyezném, hogy minden kormányhivatalban szívélyesek voltak velem és maximálisan segítőkészek, de ahogy a leírtakból lehet látni, a teljes döntéshozatali metódussal kapcsolatban nekik is csak elképzeléseik vannak, hiszen az első olyan megbeszélésnél amit az önkormányzatnál folytattam, már ki kellett volna derülnie mindennek.
Ami valószínű az sohasem biztos. Szóval ott tartottam, hogy főépítész és az asszisztense dönt az albetétesítéshez szükséges összevonással kapcsolatban. Az egyik asszisztensével sikerült találkoznom, hihetetlen véletlennek köszönhetően, mert még mindig dúlt a nyári szünet. Itt kiderült, hogy végül helyesen jártam végig a “döntéshozatali fát”, mert amire az elején kaptunk egy talánt az elképzelhetetlen. Ugyanis lehet, hogy csak ideiglenesen állna 3 épület egy telken az összevonás eredményeként, de azt a helyi építési szabályzat nem teszi lehetővé.
Két biztosan járható út maradt, amit a szakhatóság is jóvá hagyna.
Az egyik és legegyszerűbb(nek tűnő) a használati megosztás, amit a bankok is elfogadnak fedezetként. A használati megosztás egyszerű történet, a kettes ábrán látható két különálló telket, úgy megosztani, hogy az egyes ábrán szereplő telekrészek jöjjenek létre, így viszont a felső pirossal jelzett telekrész, azaz az eladás tárgyát képező ingatlant, két telekből állna össze.
A másik egy vegyes megoldás, ahol a kettes számmal jelzett telken albetétesítés történne, az egyes számún pedig használati megosztás. Azért nem lehet mind a két telken 1-1 albetétesítést végrehajtani, mert az egyes telek felső részén, ami az eladókhoz tartozott, nem állt építmény és üres telekrész nem lehet különálló albetét. Mindig tanul az ember.
Tehát nem volt hátra sok, csak egy telekcsere, hogy a megbízóim tulajdonjogot szerezzenek az egyes telekben és egy megosztási megállapodás minden fél között. A kettes telekre későbbre tervezték az albetétesítést, mondván hogy arra bármikor sort lehet keríteni, ha végre valahára rendezettek a tulajdonjogi viszonyok és anélkül is árveszteség nélkül eladható az ingatlan.
A vevők pénzhez jutottak. Ugyan nem vártunk direkt a már említett nagycsaládos vevőinkre, sőt már tárgyalásban voltunk egy másik csapattal, de ők adták a legjobb ajánlatot, így ha szerződésbe nem is önthettük a megállapodást, de a megbízóim is úgy döntöttek, hogy nekik adják el az ingatlanukat. A vevők tudták, hogy milyen fázisban vagyunk.Sőt egy össznépi megbeszélést is összehoztam, ahol elmondtam, minden ránk váró folyamatot, hogy senkiben ne merüljön fel, hogy bármit is elhallgatok, vagy ki akarnék maszkírozni, mert sok minden várt még ránk és egy apró félreértésből bizalomvesztés alakulhat ki, aminek köszönhetően kártyavárként omolhat össze az eladás. A történethez az is hozzátartozik, hogy eredetileg csak albetétesítve akarták megvenni egy régi rossz tapasztalat miatt, de amikor újra jelentkeztek, az ügyvédjükkel átvették a teljes ügyet és a használati megosztásba is belementek.
A vevőknek azonnal költözniük kell. Az ő részükről egy egyszerű adásvételt kellett véghezvinniük, ahol egy elég szűkös határidő lett kiköltözésnek megadva, így minél hamarabb szerettek volna velünk szerződni. Mivel még hátra volt a telekcsere és a használati megosztás a megbúvó buktatók kockázata miatt nem akartak belemenni a tulajdonosok egy foglalós szerződésbe, amit én sem ajánlottam nekik, de ha akarták volna sem tehették volna meg, mert az egyes telken, semmilyen tulajdonjoguk még nem volt. Ehhez kellett a telekcsere.
Kiadjuk nekik. Bevett szokás ilyenkor, hogy a vevők, az üresen álló ingatlant, a teljes vételár kifizetéséig kibérlik, így valamivel több üti a tulajdonos markát és az ingatlannal kapcsolatos kiadásokat sem kell tovább állnia. Ez egy közjegyzői kiköltözési okirattal megtámogatva zéró kockázatot tartalmaz, mivel a szerződés megszűnéstől/szegésétől számítva pár napon belül az albérlőket akár rendőrséggel is ki lehet tenni az ingatlanból. Pár apróbb változtatást szerettek volna eszközölni, amibe a tulajdonosok bele is mentek, de nyilván nem szerettek volna nagyobb összeget beleölni egy olyan házba, ami még nem az övéké.
Bérleti szerződés megkötése, aggasztó jelek. A közjegyzői okiratos albérlet kiadás pár lépésből áll.
- A szerződés megkötése,
- albérlő elmegy megbeszélt időpontra a közjegyzőhöz,
- az előzetesen általam elküldött szerződés adatai alapján megírja a köjegyző az okiratot
- az albérlő kifizeti a költségeit 20e Ft
- elhozza nekem a kaucióval és az első havi lakbérrel együtt
- odaadom a kulcsokat
- beköltözik
A szerződés megköttetett, a közjegyzői időponttal volt némi gondjuk a vevőknek, de arra is elmentek, majd a kaució kifizetését, arra hivatkozva, hogy szombat van és a bankjuk nincs nyitva, nem akarták odaadni. Nem állítom, hogy ez tervezett színjáték volt, de a későbbi történések alapján van okom feltételezni.
A férj felhívott a kulcs átadás napján, hogy nincs meg a pénz, viszont ő ma akar költözni, mert a négy gyerekét nem fogja az utcára vinni, ugyanis neki ki kell a saját kéglijéből költözni. Mondtam, hogy ez a kaució nélkül lehetetlen és nem fogom beengedni őket. Erre az volt a válasza, hogy nem kell beengednem, majd a szomszédnál leadott kulcsot elkéri és bemegy, mert neki hivatalos bérleti szerződése van az ingatlanra. Ekkor kellett volna elküldenem melegebb éghajlatra. Persze délután jött a hívás, hogy meg van a pénz és hogy akkor találkozzunk. Elhozta az okiratot és a lét ahogy a nagy könyvben meg van írva én pedig a kulcsokat átadtam a szerződésnek megfelelően. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a fizetéssel soha nem csúsztak és a számlákat tisztességgel kifizették, bár az is hogy a “nekik azonnal költözniük kell” sztori, nem teljesen állta meg a helyét, mert a kulcs átadás után hetekkel költöztek be.
Félidei eredmény. Összegezzünk, hogy hol állunk a történetben. Megvan a vevőnk, sőt már bérli is az ingatlanunkat, a tulajdoni jogviszony rendezéséhez pedig már csak egy telekcserére és egy megosztási megállapodásra van szükségünk. Most hogy ennyire letisztult a történet, ejtsünk pár szót a tulajdonostársak jogvitájáról is.
A megbízóimon kívül már említettem, hogy egy nagynéni és egy nagybácsi a tulajdonostársak. A szemléltetés végett:
Telek 2 tulajdonosai:
- megbízó 1
- megbízó 2
- nagynéni
Telek 1 tulajdonosai:
- nagynéni
- nagybácsi (nyilvántartásban nem szereplő tulajdonjog)
A második ábrán mutatott egyes teleknél a már említett válóper kapcsán 45%-os tulajdoni hányadot ítélt meg a bíróság a nagybácsi javára. Ezzel csak az volt gond, hogy nem csak be sem jegyezték, de ő az 50-50%-ot érezte igazságosnak, arra hivatkozva, hogy együtt építkeztek. Ugyan a bírósági ítélet szemszögéből ez lényegtelen, de egy telekcserénél lényeges, mivel csere után a tulajdoni lapon is jelölve lesz tulajdonostársként és a tulajdoni hányada szintén fel lesz vezetve. Szóval ezt is el kellett simítani, ahhoz, hogy végre eladhatóvá váljon az ingatlan. És mondanom sem kell, hogy a nagynéni és a nagybácsi ritkán jártak össze hétvégi snóblipartira. Sőt további ellentétek is feszültek a családban, amit úgy tudtam feloldani, hogy mindenkivel egyenként tárgyaltam és felnőtt emberként átbeszéltem velük, hogy miért mindenkinek az az érdeke, hogy a csere alá legyen írva.
A nagynéni és nagybácsi egyezsége a csere érdekében. Szerencsére az 50-50%-ról letett, mert ez igazi gyújtópontja volt a teljes tranzakciónak. Erős motiváció volt az, hogy az egyes ábrán kékkel jelzett házat a nagynéni és a nagybácsi is el akarta adni, így nekik is érdekük volt a teljes rendezés és a megosztási megállapodás. Két megoldás maradt végül, ami közül a nagynéninek kellett választania.
A telek cserét és az albetétesítést megelőzve, be kellett engedni az 1-es telekre a nagybácsit. Mivel mind a három szerződés egy alkalommal lenne aláírva, így könnyebben tudtunk komplett megoldásokban gondolkozni. Tehát az alap felállás, az volt, hogy 45-55% ban tulajdonostársak lesznek a nagynéni és a nagybácsi, majd az így tulajdonjogilag tisztázott telek egy részét elcserélik a megbízóim kettes telekben birtokolt tulajdoni hányadának egy részéért. A próbléma annyi volt, hogy ebben a forgatókönyvben egy olyan ingatlanban is tulajdont szerzett volna a nagybácsi, amihez addig nem volt köze és mivel háború dúlt a felek között, a nagynéni ennek nem örült volna. Így kézenfekvő volt, hogy a nagybácsi által a kettes telekben tulajdonjogi hányad helyett inkább az egyes telekben adnának nagyobb tulajdoni hányadot. Ha ez nem működött volna legvégős esetben, a vevők nem megbízóimtól vették volna meg a tulajdonjogot, hanem a két rokontól, ami a “valaminek a fele több mint a semminek az egésze” elv alapján jó megoldásnak is tűnt.
A motiváció megtalálása. Zárás! A nagynéni végül a legelső verzió mellett döntött. Beengedte a bíróság által megítélt telekbe és a csere után a másik telekbe is. Mivel a fiával osztottak szoroztak és a régen szeretett férj így járt a legrosszabban. Azon felül, hogy szerintem a harag rossz tanácsadó, itt be is bizonyosodott, mert szerintem, pont hogy jobban járt a nagybácsi, de ez nem az én harcom volt, így végre aláírhattuk mind a három szerződést. Eladható az ingatlan.20 év családi viszájára tettünk pontot és még várt egy adásvétel.
Rejtett buktató. Mindenre nem gondolhat az ember, végre partiképes volt az ingatlan, de a kettes telek albetétesítéséről végleg le lehetett tenni, ugyanis a nagybácsi az egyes telek elcserélt építmény nélküli részéért cserébe, a kettes telekben is építmény nélküli telekrészt kapott a használati megosztásban és mit nem lehet egy építmény nélküli telekrésszel csinálni? Albetétet. Tökönszúró érzés volt a felismerés.
Jön a CSOK! Újabb blama. A vevőinknek szóltam, hogy itt az idő mehet a menet. Ők addigra egy-két szobában elkezdték bontani a lambériát és a mellékhelyiségeket is elkezdték átalakítani, ami a “még nem szék de már nem asztal” fázisába kerültek, azaz éppen semmire nem voltak jók. És akkor jött a CSOK. Mint említettem 4 gyerekük volt, akikkel maximálisan kompatibilisek lettek a 10+10 milliós CSOK-ra. Hitelt kellett felvenniük amúgy is és még ingyen is kapnak plusz egy tízest, nem kell jövőbe látónak lenni, hogy egy pillanat alatt kifaroltak a tranzakcióból. A módja nem volt túl szép, mert egy ronda anyázás és egy “át lettünk verve az albetétesítéssel” című történetet vázoltak fel, ami azért nem volt valós, mert a még albérletesdit megelőző időkben direkt leültettem őket és elmondtam nekik minden kételyt és információt, amit addigra az önkormányzattól megtudtam és mivel a tulajdonosokat is elhívta arra a megbeszélésre, így fedhetetlen voltam. Aztán kiderült hogy mire ment ki a játék, a több hónapos ott lakást akarták meg nem történté tenni és a teljes albérleti díjat szerették volna visszakapni. Mivel mindent szerződésbe foglaltattam, így kétséget kizáróan alá volt támasztva az igazunk.
Kiköltöztek. Újabb vevőkeresés. A ház állaga eléggé leromlott, bár egyébként is felújítandónak árultam, de nem volt lelakva. Ez addigra megváltozott. Szerencsére a piac további lendületben volt, így érdeklődőkben nem szenvedtünk hiányt. A meghirdetéstől számítva 1 hónapon belül meg is lett az emberünk. Aki már egy jogilag rendezett ingatlanra tehetett árajánlatot.
Az utolsó menet. Az új vevőnek elég elfoglalt ügyvédje olt, aki 2 hétig hozzá se szagolt a szerződéshez, amikor pedig meg lett lengetve, hogy akkor másik ügyvédet kellene választani, hirtelen megélénkült. Az is rögtön kiderült, hogy az ingatlanjog sem az ő asztala, mert újra mindenkit be kellett citálni az irodájába, nagynénit nagybácsit kézen fogva, hiszen neki be kell őket azonosítani, mint tulajdonostársak, csak nem értem ,hogy mire való egy aláírt megosztási megállapodás. A tervezetben nem stimmeltek az adatok, a tulajdonosok számlaszámai. És az eredeti valószínűleg netről letöltött szerződés helyett a szerződésnél már egy másikat akart aláirattatni, amit miután a tulajdonosok jelezték aggályaikat, hogy akkor ezt nézették volna meg az ügyvédjükkel, ő azt közölte, hogy napokkal ezelőtt ezt már kiküldte, ami egy okostelefon segítségével ott helyben meg lett cáfolva. Mindenesetre a vevő és a megbízók is türelemmel viseltettek. És sikeresen lezárult 1,5 év munkája.
Utószó. A terjedelem ellenére pár dologra nem tértem ki, amit az érthetőség miatt tettem első sorban. A megállapodásokat tető alá hozó ügyvédet, aki korrekten és szakmailag 100%-ig oda tette magát. A különböző problémákra is a legvalószínűbb megoldásokat vázoltam fel, a teljesen extrém ötletek, csak a szó szaporítása lett volna, ami szintén az okulás rovására ment volna. Illetve nem említettem az ELMÜ szolgalmi jogával kapcsolatos ügyintézést sem, valamint a házba bejelentett cég felszámolásával kapcsolatos ügyintézést sem, mivel ezek már nem rám hárultak. A teljes történet átgondolása és leírása további 5-6 órámba tellett, ami már akkor is megéri, ha Te aki olvasod, tanulni tudsz belőle.

Érdekel az ingatlan biznisz? Szeretnél értesítést kapni az új cikkekről?
Nincs más dolgod, mint megadni az emailcímedet és ha új bejegyzés jelenik meg az oldalon, én azonnal elküldöm neked!