Törökbálint, ahol az aki gyalog szeretne bárhová eljutni, az vagy feladja és leéli életét a rezervátumon belül, vagy nekivág a nagyvilágnak és kockára teszi az életét.

Törökbálint számos útvonalon megközelíthető gépjárművel, de biciklivel, vagy gyalogosan csak 4 útvonalon lehetséges. Mind a 4 útvonalon rendszeresen autóval közlekedem, így tudom, hogy nappal közepesen életveszélyes gyalogosan sétálni rajtuk, éjszaka pedig egyszerűbb ha az ember bevesz egy marék altatót, mert úgy kevésbé fájdalmas átlépni a túlvilágra.

Mielőtt bárki magára veszi, ez nem az elmúlt négy(nyóc) év hibája, hanem mint nagyjából minden Magyarországon, az elmúlt 27 évé.

Az hogy egy 13.000 lakosú városból képtelenség kisétálni, az ahogy a viccben szereplő székely bácsi mondani szokta: viccnek kicsit durva.

Szoktam olvasgatni, a már több éve(évtizede?) harcoló helyi “zöldeket”, bicikliseket, akik próbálnak a helyzeten javítani, de ahogy látom semmi eredménye.

Most felmerülhet az a kérdés, hogy minek pofázom bele, ha amúgy is autóval járok? Mert attól függetlenül, (vagy pont ezért) látom hogy sokan nem. És sokan a szegényebb területekről próbálnak hazaevickélni, amíg mások anyázva kerülgetik őket.

Az sem könnyíti meg az életben maradást, hogy mind a 4 útvonal külterületen is húzódik, így az egyszerű gyalogos nem az 50-nel haladó autókkal küzd meg a kijutásért, hanem a 70-90-nel szabályosan közlekedőkkel. Ez sötétben az úttest szemben lévő oldalán bandukolva, vakító fényszórókkal szembenézve jobban felráz, mint egy esti krimi öt csésze kotyogós kávé után. Más adrenalin hajhász hülyék meg elmennek falat mászni, meg ejtőernyőzni, ahelyett, hogy csak megpróbálnának kisétálni a városunkból. Olcsóbb, jobb, veszélyesebb. Bár igaz ami igaz, a facebook falon nem mutat annyira jól.

Szóval ha egy kis izgalomra vágysz, legyél a szomszédom, lakj te is a törökbálinti gyalogos rezervátumban!