Ez a bejegyzés azért született meg, mert nem akartam ezzel a témával foglalkozni. Felmerülhet a kérdés, hogy akkor ez itt most mi?
1,5 héttel ezelőtt a similarweb felületéről összegyűjtöttem a novemberi statisztikákat, a különböző ingatlanhirdetési szájtokról, és idő hiányában nem akartam ezzel foglalkozni, úgyhogy nyersen a táblázatot publikáltam a Kalmár Kantin 3000 ingatlanosának, ami annyira jól sikerült, hogy mindenki leszarozta, elküldött fejben mindenhová, majd anyámat is, majd ugyanezt megtette szóban és írásban.
Így úgy gondoltam, ha ez ennyire kényes téma, akkor picit masszírozzuk meg ezt a területet, ezért készítettem egy egyszerű felmérést, ahol annyit kérdeztem meg, hogy a tényleges eladások hány %-a jön egy-egy hirdetési felületről.
A kérdés azért volt így feltéve, mert ha a saját szubjektív tapasztalatomat hozhatom ide példának, egy eladásra szánt ingatlanra pl a facebookról, sokszor az érdeklődők 50%-a érkezik, de annyira rossz konverzióval, hogy egy kisebb szájt is sokkal jobban teljesít. Kicsit sarkosan fogalmazva, hiába hoz nekem egy szájt 100 érdeklődőt, ha soha nem adok el egyiknek sem. Azaz a hirdetési felületeken sem egyenlő a minőség a mennyiséggel.
A mindenkit felzaklató adatok egyébként így néztek ki:
Szóval ezért a táblázatért senki nem lelkesedett, illetve egész jó kis vita alakult ki, hogy a similarweb a visits alatt, egyedi látogatót, vagy oldalletöltést mér. Én az ingatlan.com magas számából indultam ki, mert nem éreztem azt, hogy 9 millió magyar havonta az oldalukat bújná, így az oldalletöltés mellett tettem le a voksomat, ami közelebb állhat a valósághoz.
A méhkas annyira felbojdult, hogy ideje volt a gépház alá nézni. (teljes képzavar) Ha senkinek nem tetszenek az oldalletöltések összehasonlítása, akkor nézzünk meg egy sokkal fájdalmasabb részt, hogy honnan jönnek ténylegesen a vevők.
A felmérést 171-en töltötték ki, ami picivel több, mint a Kalmár Kantin 5%-a, úgy gondoltam ez az a minimális mintavétel, amivel már lehet következtetni dolgokra. Nyilván nem transzparens, de én elégedet vagyok vele.
Az adatokat innen mindenki elérheti, hogy azt magyarázzon bele, amit szeretne: hol adunk el
Ahogy egy sorral feljebb írtam, rengeteg értelmezése lehet a táblázatnak, én két dolgot olvastam ki belőle. Azt, hogy hány % hirdet az adott felületen és azt, hogy az eladások hány %-át hozza a felület. Az utóbbinál az összes válaszban megadott százalékpontokat osztottam el, az egyes felület össz százalékpontjával.
Sok magyarázatot nem igényel a táblázat, jól látható hogy a com 9 millió oldalletöltésével, ráült a hirdetési piacra és az eladások picivel több mint a feléért felel, de az is jól látható, hogy a saját oldalak és a facebook az eladások majdnem 30%-át hajtja fel a megkérdezetteknek. A fennmaradó pár százalékon a többi szájt osztozik.
Fontos megjegyeznem, hogy ez a felmérés az internetes eladásokat célozta meg, rengeteg más forrást nem érintett, akár a belső rendszerekből kiajánlott ügyfeleket, vagy a molinókat, hirdetőtáblákat, falragaszokat, régi befektetőket.
A témával kapcsolatban, nem fogom a cikket átírni, minden piaci szereplőnek a fenti táblázatból lehetősége van azt kiolvasni, amit szeretne és itt, a cikk alatt fogom ezeket az értelmezéseket közölni, amennyiben bárki is élni szeretne ezzel a lehetőséggel: