Astoria Hotel Túra – A Vörös gróf, a Fásy Ádám, na meg a Gestapo

A mai epizódban az Astoria Hotelt járjuk be a hosszúlépés.járunk?-kal, pontosabban az egyik alapítójával Merker Dáviddal. A hotel számos történelmi esemény központi helye volt, akár az őszirózsás forradalom idején, vagy a második világháborúban, ahol a Gestapo, majd az amerikaiak és az oroszok főhadiszállásaként szolgált. A pinceszintje a német megszállás idején börtönként, majd a demokrácia hajnalán, mulatóként működött. Több neves filmet forgattak itt, a legsikeresebbet majdnem mindenki látta, a Miniszter félrelépet, de a legutolsó is nagyot ment, az HBO saját sorozata a Besúgó. A rádió sem kerülte el az épületet, ugyanis a Ki nyer ma? – játék és muzsika 10 percben című vetélkedőnek 38 évig adott otthont. A hotelt a rendszerváltás után privatizálták, és az új tulajdonosa az idén 50 éves Danubius Hotels lett.

Astoria Hotel Túra – A Vörös gróf, a Fásy Ádám, na meg a Gestapo2022-06-03T15:22:23+00:00

Magyar LUXUS KAMION-GYÁR – LEHEL

Elmentünk Kisbérre, hogy megnézzük a magyar luxus kamiongyárat, ami a világ minden tájára készít átépített lakókamionokat és lószállítókat. Ha érdekel, hogy hogyan készül és hogy milyen belülről egy ilyen kamion, akkor tarts velünk!

LEHEL honlapja: https://www.lehelcoachbuilder.com/

Magyar LUXUS KAMION-GYÁR – LEHEL2022-04-23T06:43:55+00:00

Boldogság a világ végén egy jurtában – Mindentől távol, de a mindenséghez közel

Nyáron látogattuk meg Csapó Andrissal a Rozgics családot, akik megmutatták hogyan élnek hatan mindentől távol Istenmezején, egyetlen jurtában. Mindent saját kezűleg termelnek meg, egy forrás vizét isszák és békességben élnek együtt a természettel. Megmutatták hogyan lehet gyereket nevelni, milyenek a hétköznapjaik és mesélnek arról is, hogy miért választották ezt a életet.

A facebook oldaluk: https://www.facebook.com/Jurtamesek/

Csapó Andris oldala:
https://www.youtube.com/channel/UCSXh6I59qrNx6HuhQ24BpjQ

Fb: https://www.facebook.com/ingatlanalmanach
A blogom: http://csorbadaniel.com/
Mél: hello@csorbadaniel.com
Twitter: https://twitter.com/CsorbaDe
Főcím: Gyík Zenekar https://spoti.fi/2PglBDT
Végefőcím: BMB – Ez kell! https://www.youtube.com/watch?v=994NWaMSOcU

Boldogság a világ végén egy jurtában – Mindentől távol, de a mindenséghez közel2022-03-27T12:18:23+00:00

Emiatt fognak a VEVŐK megőrülni LAKÁSODÉRT! – HOME STAGING

A mai vlogban Somogyi Patrícia fogja megmutatni, hogy egy ingatlanból hogyan lehet otthont varázsolni, hogy a vásárlóid megkapják azt amiről valójában álmodtak, és mindezért cserébe magasabb összegért tudd eladni, mint a környéken fellelhető bármelyik hasonló ingatlant. Ez a home staging, amiben Patrícia az egyik legjobb Magyarországon.

Ha szeretnéd elvégezni Patrícia kurzusát, akkor itt megteheted és ne felejtsd el használni a “KANTIN” kuponkódot, amire 5000 Ft kedvezményt kapsz!
https://onlinetanfolyam.msp-design.hu/a/t/9e1fe80d-921a-45ed-a366-c98cf3eaffa9

Fb: https://www.facebook.com/ingatlanalmanach
A blogom: http://csorbadaniel.com/
Mél: hello@csorbadaniel.com
Twitter: https://twitter.com/CsorbaDe
Főcím: Gyík Zenekar https://spoti.fi/2PglBDT
Végefőcím: BMB – Ez kell! https://www.youtube.com/watch?v=994NWaMSOcU

Superstar (Instrumental) by RYYZN https://soundcloud.com/ryyzn
Creative Commons — Attribution 3.0 Unported — CC BY 3.0
Free Download / Stream: https://bit.ly/al-superstar
Music promoted by Audio Library https://youtu.be/cG-zIlZZKgY
––––––––––––––––––––––––––––––

🎵 Track Info:

Title: Superstar (Instrumental) by RYYZN
Genre and Mood: Pop + Dramatic

———

🎧 Available on:

Spotify: https://spoti.fi/3kfOa3b
iTunes: https://apple.co/39Wuvk7
Deezer: https://deezer.com/us/track/1029755262
YouTube: https://youtube.com/watch?v=va_2cNJ8_oc
SoundCloud: https://soundcloud.com/ryyzn/superstar
Google Play: https://bit.ly/3fyRe6V

———

😊 Contact the Artist:

RYYZN:
weareryyzn@gmail.com
https://www.weareryyzn.com

https://open.spotify.com/artist/54YpM…
https://music.apple.com/us/artist/ryy…
https://youtube.com/channel/UCOFoLUyW…
https://instagram.com/weareryyzn

https://facebook.com/RYYZNN

Emiatt fognak a VEVŐK megőrülni LAKÁSODÉRT! – HOME STAGING2022-03-17T14:16:54+00:00

A Bitang NAGY PODCAST Kurzus

Ebben a videóban mindent szeretnék megosztani veled, amit 2 év alatt a podcasteléséről tanultam. Voltunk Forbesban (online,nyomtatott), portfólió állandó podcastje lettünk, csináltam közös podot egy raklap másik élvonalbeli podcasterrel, több tucat vendégünk volt, élőfelvételt csináltunk közönség előtt, voltunk kitelepülve rendezvényen, van szponzorunk, volt fizetett podcast szereplésem és végül lett egy saját kis stúdiónk.

00:00:00 Beköszönő
00:00:54 mit értünk el 2 év podcastelésével? /Kalmárok podcast sikerei
00:03:03 intro
00:03:09 miről lesz szó
00:06:41 Miért éri meg podcastelni?
00:10:26 Hogyan válassz témát a csatornádnak?
00:14:38 Hogyan válassz társakat?
00:18:35 Milyen hosszú legyen a podcasted?
00:20:57 Milyen sűrűn jelentkezz?
00:24:00 Hogyan hívj vendégeket?
00:29:42 Hogyan reklámozd a podcastedet?
00:35:10 Az adásmenet. Mi az és miért fontos?
00:38:01 Mire figyelj felvétel közben?
00:42:19 Mikor tedd ki a podcastedet?
00:45:30 Hogyan brandingelj, adj stílusjegyeket a podcastednek?
00:47:54 Milyen cuccokkal vedd fel a podcastedet? Mikrofonok, diktafonok, keverők, állványok
00:55:50 Hol vedd fel az anyagodat?
00:58:15 Milyen szoftver kell a vágáshoz?
01:00:04 Hova töltsd fel a podcastedet? / Anchor.fm
01:03:58 A YouTube mint podcast felület
01:06:47 Statisztikák. Mi a jó statisztika? Mire figyelj oda!
01:10:44 Hogyan települj ki? Felvétel egy idegen helyen.
01:14:28 Hogyan találj szponzort? Hogyan keresd meg?
01:18:38 Kuponok

Fb: https://www.facebook.com/ingatlanalmanach
A blogom: http://csorbadaniel.com/
Mél: hello@csorbadaniel.com
Twitter: https://twitter.com/CsorbaDe

A Bitang NAGY PODCAST Kurzus2022-03-27T11:52:29+00:00

Trolljaimnak!

Ez a videó neked szól. Mert nem tudtál szó nélkül tovább lapozni, mert hozzá kellett szólnod és mert úgy érezted, el kell mondanod a másiknak, hogy megveted, hogy semmit sem ér, hogy sokkal rosszabb nálad, vagy bárki másnál.

Dühös vagy, mert ott tart “ahol”, holott nem érdemelné meg. Mert ha már valaki, akkor te sokkal többet tettél azért, hogy ott legyél ahol ő, vagy még előrébb.
Fortyogsz, elszomorodsz, hogy egy ilyen senki, mint én, vagy ő, valamit elért, és pont ezért az neked is járna. Sőt, igazából neked sokkal több járna.
Azt érzed, hogy valaki érdemtelenül került előrébb mint te. hiszen ez egy kripli!

De amikor másvalakire ujjal mutatsz, mindig hárommal mutatsz magadra.
Mert valójában azért vagy elkeseredve, hogy hozzá képest ott vagy ahol.

“Mert megmérettettél és könnyűnek találtattál.” – ami egy bullshit.
Mert egész végig te voltál a mérleg, a mérték és a kiindulópont.

Ne másnál akarj jobb lenni, ne mást akarj legyőzni és ha az nem megy akkor ne borítsd rá a keserűségedet.

A mérték te legyél. Győzd le magadat tízszer, százszor, ha kell ezerszer. És mindig egy jobb valaki fog kikerülni a párviadalból, még akkor is ha alul maradtál, mert legalább megpróbáltad, és verejtékedet hullajtottad, hogy jobb valakivé válj.

Ha úgy érzed, hogy névtelenül bántanod kell valakit, rombolnod kell körülötte, gondolj bele, hogy miből táplálkozik a dühöd, nézz magadba, és küzdj meg az árnyaiddal, lapozz tovább, vagy tegyél még többet, írj pár jó szót annak a másiknak, aki nem több, se nem kevesebb, csak egy ugyanolyan ember, mint te, aki próbálja saját magát időről időre legyőzni.

Trolljaimnak!2020-01-20T13:28:00+00:00

Title

Elérhetőségeim

Dolgozzunk együtt!

Tudom hogy mit kell tennünk azért, hogy az ingatlanodért a legjobb árat kapjuk, az ehhez mérten legrövidebb idő alatt. Ismerem a piacot, a vevőket és tudom, hogy kell megmutatni egy ingatlanban az otthont, hogy az eladás végén mindenki azt kapja amire vágyott. A vevő az elképzelésének megfelelő ingatlant, a tulajdonos pedig a piacon elkérhető legmagasabb árat.

Ingatlanjaim