Ez volt az a szájt, ami első perc után a szívembe lopta magát, mert szeretem a pofonegyszerű dolgokat, amik régi módszereket rövidítenek le olyan kézenfekvően, aminek a hallatán mindig homlokra csapás lesz a vége.

A boxbrownie-nál sincs ez másképp. Az oldaluk lényege: küld el az amatőr képedet és mi profi magazinfotót kreálunk belőle. Az oldal nagyrészt ingatlanokkal foglalkozó cégekre specializálódott, több szolgáltatással is ezt a közönséget célozza meg, ezek közül három kedvencet emelnék ki:

1, fotóretusálás: 6-700 Ft-ért az amatőr képünkből csodát varázsolnak, a hátteret és az eget kicserélik, a színhőmérsékleteket beállítják és számos olyan finomhangolást végeznek, aminek a végeredménye egy olyan fénykép, amiről kizárólag édesanyánk hinné el, hogy képesek vagyunk ehhez hasonlót saját magunk is készíteni.

2, alaprajzkészítés, az egyik legfontosabb alkotóeleme egy hirdetésnek. a könnyen értelmezhető alaprajz. Itthon annak is lehet örülni, ha a csülök alól kirántott zsírpapírra felskiccelnek zsírkrétával valami alaprajz szerűt, a következő stáció, ha már egy fotó is készült a kinyomtatott alaprajzról, de az hogy digitálisan megrajzolva, értelmezhető módon, kiszínezve legyen a hirdetésben feltüntetve, nos az még eléggé nem alapértelmezett. A szájt ebben is tud segíteni, mivel mindenből készít alaprajzot, 7-8000 Ft környékén.

3, virtuális lakberendezés. Hányszor van az, hogy egy teljesen felújított, de berendezés nélküli ingatlant kell lefotóznunk? A térérzet egyenlő a nullával, a nappali ilyenkor nem több, mint egy hatalmas öblös terem, csupasz fehér falakkal és akkurátusan lefektetett padlólapokkal. A boxbrownie ezt kiküszöbölve, az általunk készített képekre bútorokat retusál, így virtuális mankót ad a vevők képzeletének.

Szóval, ha nem a fotózás lenne az egyik hobbim, akkor biztos hogy igényt tartanék a szolgáltatásaikra, mert olcsó és minőségi és nem utolsó sorban, itthonról is elérhető.

Érdekel az ingatlan biznisz? Szeretnél értesítést kapni az új cikkekről?

Nincs más dolgod, mint megadni az emailcímedet és ha új bejegyzés jelenik meg az oldalon, én azonnal elküldöm neked!